A matyó elnevezés A matyó elnevezés a XIX. század elején tűnik fel először. Kezdetben a Mezőkövesden és általában a környéken élőket, majd - a viseletében és hímzésvilágában lényegesen különböző - Tard és Szentistván lakóit is annak tartják. 1464-ben Mátyás király a husziták elleni harcban őt támogató településnek, Mezew Kewesdnek mezővárosi rangot adott. Mátyás király 1472-ben Szent László napján fel is kereste a várost. A későbbi korokban is népszerű maradt személye. Ezért eredeztethetik néhányan az ő nevének becézéséből a Matyóból e népcsoport nevét. Herkely Károly és más néprajzkutatók szerint azonban a református környezetben megmaradt katolikus szigetek lakóit hívták így megkülönböztetésül. Későbbiekben ez elvesztette eredeti csúfolódó árnyalatát. E három település népművészetével maradandót alkotó, ma is nagyon vallásos lakosai, azóta is büszkén vallják magukat matyóknak. A matyó népművészet A mezőkövesdi hímzés virágkorát az 1896-os Millenniumi Kiállításon aratott óriási sikerétől számíthatjuk.
   Itt mutatták be először a matyó lakodalmast, melyből tizennyolc évvel később három felvonásos népszínmű is bemutatásra került Blaha Lujza főszereplésével. Miután országosan is ismertté vált a matyó népművészet, megindult a kenyérkeresetet nyújtó, háziipar-szerű hímzés, ami a mai napig sokaknak nyújt megélhetést. Nagy jelentősége volt ennek akkor, mert munkalehetőség híján nehéz volt a megélhetés. Tavasztól őszig mezőgazdasági idénymunkásnak, summásnak még határainkon túlra is elszegődött a lakosság jelentős része. A szegény paraszti életmód ellenére mégis övék volt a legcifrább viselet. Akkoriban született az a mondás, hogy: "Hadd korogjon, csak ragyogjon!"