Délegyháza község múltjáról csupán feltételezéseink vannak. Valószínű, hogy a honfoglalás idején fejedelmi szállásterület volt, később, az Árpád-korban templomos hely lehetett a környező Taksony, Varsány helységekkel együtt. A XIII. században kutyapecéreknek adták lakterületül. Levéltári adatok szerint ezt a területet 1459-es birtoklevél alapján Ordasháza néven Zsigmond király adományozta vitézi teteiért a Szentiványi családnak. A török kiűzése után birtokosok kapták királyi adományként. A Jeszenszky család temetkezési helyét itt találjuk, amelyet azonban az építkezések során megszüntettek. A község területe puszta, tanyavilág volt évszázadokon keresztül, az 1945-ös évekig földbirtokos családok gazdálkodtak rajta. A legismertebbek a visszaemlékezések szerint a Jankovich, Piróth, Kristóffy, Görgey, Vörös, Korányi, Sárossy család. Az idősebbek szép és szomorú emlékei között (általában urasági cselédek, intézők) fel-felbukkannak a történetek egy-egy szép kastélyról, udvarházról, különleges növényekkel teleültetett parkról, amiből sajnos csupán egy épület maradt meg, a jelenleg a Kölcsey Művelődési Háznak (védett helyi építészeti érték) Piróth kastély. Délegyháza fiatal község, 1949-ben Alsó -és Felső Délegyháza, valamint Galla hegy egyesítésével jött létre. Megalakulásakor a község alapterülete 4577 kat. Hold volt. 64 házzal rendelkezett.
   Az itt élők számára a Földrendezési Alap Gazdasági Intézménye biztosított hosszú lejáratú kölcsönt, 480-500 négyszögöles telkeket. A település megszervezésében komoly érdeme volt Pest Megye akkori főispánjának, Házi Árpádnak (ma utca őrzi emlékét). A község az 1950-60-as években nagymértékű fejlődésnek indult. Ennek egyik oka az 1949-től munkalehetőséget biztosító mezőgazdasági termelőszövetkezet mozgalom és a nagyarányú építkezések miatt fellendülő kavicskitermelés. Kavicsbánya Délegyházán 1930-tól működik, 1945-ben államosították, s sóderkitermelés 1968-ban érte el csúcspontját. Mindkét gazdasági egység amellett, hogy munkalehetőséget biztosított az itt élőknek, nagy szerepet vállalt a község fejlődésében (építkezéseknél, intézmények, utak fenntartásában). A bányaművelés során keletkezett tiszta vizű tavak új lehetőségeket nyitottak meg a település számára. A kikapcsolódni vágyók (főleg budapesti lakosok) először, mint horgászparadicsomot fedezték fel, később a tavak mellett üdülőtelkekhez is jutottak. Az 1970-es években elkészült részletes rendezési terv már meghatározta az üdülőterületek felhasználásának módját, az infrastruktúra szükségességét. Megnövekedett az üdülőingatlanok iránti kereslet, ezzel egyidejűleg megindult a község idegenforgalma is, ami kedvezően hatott a település fejlődésére. Az 1977. évi közegyesítés (ami nem egyezett a község lakóinak akaratával, érdekeivel), miszerint Majosháza, Délegyháza, Dunavarsány nagyközséggé alakult Dunavarsány központtal.
   A községegyesítés a szépívű fejlődést visszavetette. Az üdülőterület biztosította a bevétel nagy része, a székhelyközséget gazdagította, nem tartva fontosnak az üdülőterület fejlesztését. Így a délegyházi területek hátrányba kerültek.