Oklevél először 1296-ban említi a helységet Keruchur formában, amiben a keresztúr arra utal, hogy a megfeszített Jézus keresztjéből egy szilánknyit ebben a dél-zselici kőegyházban is őriztek egy ékes szelencében. A másik névtag azt jelzi, hogy az Almás-patak mellett alakult ki a település az Árpád-korban. A kora középkori faluhely feltehetően a mai községháza feletti dombon terült el, ahol temetőről tudnak, és ahonnan földből kifordult öreg harangot mentettek meg, majd emeltek be a mai templom tornyába. A török után bevándorló németek a jelenlegi imahelyet a Porovica-patak partján, tehát a völgyben építették. Ők aztán elbontották az ugyancsak patak menti református templomot is, amelynek köveiből iskolát alakítottak ki. A svábok előtt szlovének és horvátok lakták a területet a református magyarok mellett, ezért 1912-ig Tótkeresztúrként említik a községet. A régészek és a lokálpatrióták tudnak római és kelta temetőről, valamint falunyomról, sőt késő kőkori településről is. A néphit a római lelőhelyeket török sírkertként és szállásként tüntette fel, a Porovicát pedig hajózhatónak vélte, amely patak egyben egy hódoltsági közigazgatási terület határvonalát is jelezte.