Az Almáskamaráshoz közel fekvő Nagykamarás, Bánkút és Kunágota településeket 1418-ban említik először. Magát Almáskamarást 1844-ben alapították, eredetileg a mai Nagykamarás része volt és Kamarás volt a neve. Az eleki járásba tartozó településre Elek városából érkeztek az első német telepesek. A települést Almáskamarásnak elsőként 1855-ben használják a Békés-Csanád-Csongrád és Hont vármegyék leírása című műben. A települést a trianoni békeszerződés után Csanád-Arad, majd Csanád-Arad-Torontál megyéhez tartozott. A falu német lakosságát 1946-ban kitelepítették, helyükre más településekről telepítettek lakókat. A kitelepítés megrázta a falut; a kitelepítettekkel és németországi településeikkel, Leimen-St.Ilgennel és Walldorffal azóta is közeli kapcsolatban állnak a lakók, sok egykori lakó évente hazalátogat Almáskamarásra. 1980-ban Almáskamarást Nagykamaráshoz catolták, csak 1990-ben nyerte vissza önállóságát. Az infrastruktúra is sokat fejlődött azóta. Almáskamarás talán legrégebbi, ma is álló épülete a főtéren található katolikus templom, amelyet Szent Vendel tiszteletére 1864-ben kezdett építeni Ursits Lipót aradi építész. A lakosság letelepedésében nagy valószínűséggel ez játszotta a legfőbb szerepet. A látnivalók közé sorolható a régi középületek (iskola, óvoda) mellett a főteret díszítő gondozott park, továbbá a gót betűs sírkövekkel ékesített temető.